Milyen elképzelések voltak a Föld formájáról a századok folyamán?

Összegyűjtöttem pár érdekes elképzelést. Az összeállításban többféle nézőpont keveredik: térképészeti, mitológiai, energetikai...stb., most csak a mértani formákra figyeltem.

 

Néhány érdekesség                      Videó Auguste Piccard utazásáról a sztratoszférába (1931)  (Nagyon érdekes!) https://www.youtube.com/watch?v=JtGBYv8iU40

A legrégebbi ismert földtérkép az I. e. 6. századból, Babilonból. A Föld kör alaprajzú, mint minden mítoszban. Közvetlenül a Föld körül égitestek láthatók, mintha a “búrán” belül lennének, úgy mint a “lapos földes” ábrázolásokon. Ezen túl vizeket ábrázol folyóhoz hasonló formában, mint az egyiptomi festmények. A vizeken túl mitikus lények, állatok és történelmi személyek képe látható (pl. Gilgames és Sarukkín, az első akkád uralkodó az i. e. 3. évezredből)  A Hawahan Gazette egy 1907-es cikke szerint a térképet egy buddhista kolostorban találták. Egy 1000 éves japán térképről van szó, valódiságát vitatják. Négyzetes alapon öt koncentrikus körben helyezkednek el a most is ismert kontinensek. Az utolsó körön túl más (jelenleg ismeretlen) földrészeket is ábrázol. Középpontban az északi sark látható.   Cosmas Indicopleustes 6. századi szerzetes rajzai. Nagyban emlékeztet a “lapos földes” elképzelésekre. A Föld közepén egy nagy hegy látható (Méru-hegy?), a bolygó széle visszahajlik, mint a jégfal (Antarktisz), a Nap a Földhöz egész közel helyezkedik el. A búrán kívül is víz látható (folyó alakban), sőt a búrán belül is bizinyos magasságban. Ezt láthatjuk majd A. Pickard videójában is. Dobozba zárt világban élünk? Úgy látszik, az ókori Védák “ börtönbolygó” elmélete a 6. századi Európában is ismert volt.     “Isten mint földmérő” a francia Codex Vindobonensis egy miniatúráján. Szabálytalan kör alaprajzú földet tervez, körülötte az égitestekkel és vízzel. A víz körül olyan színű területtel, mint a glóriája. Persze mindezt három dimenzióban kell elképzelni, csakúgy mint Cranach majd lejjebb látható 1530-as képét.         1265-ben készült zsoltáros könyv miniatúrája. A középkori világkép jrlrnik mrg a képen, mely a bibliai világot ábrázolja, a közepén Jeruzsálemmel. Kör alaprajzú a Föld, közülötte azégitestekkel, legfelül a teremtővel.            Albertin de Vigra velencei mester világtérképe 1411-1415-ből. Laposföld ábrázolásnak látszik, de a kör középpontjában nem az északi sark, hanem Belső-Ázsia látható (az Aral tó/Kaspi tenger vidéke)       Kínai térkép, Mo Yi Tong 1418-as művének 1763-ból való másolata. Egyik kedvencem, a formája miatt. Láthatóan gömb alakú Földben gondolkoik a rajzoló, keleti és nyugati féltekére osztja a Földet, a két kör mandorla alakban metszi egymást, a középpontban Kína látható. A körök fekvő nyolcast írnak le, ami a végtelen jele. Ha gömbökben gondolkodunk, tóruszt láthatunk, ami több világtérképen visszaköszön. Érdekes, hogy az Északi és a Déli Sarkon is földrészeket ábrázol (jég nélkül). A velencei iskolához tartozó Fra Mauro Mappamondo c. tértépe (1450). Híd a középkori és az újkori világfelfogás között. Déli orientációt alkalmaz, mintha “fejjel lefelé” látnánk a világot. Legfelül található Afrika, alul Ázsia, középen Európa. A lapos földes ábrázolásokra emlékeztet, kör alaprajzot használ, a földrészeken túl vizet ábrázol (akkor még nem tudták, hogy a vizeken túl is vannak földrészek). Érdekes, hogy a kör középpontjába Kisázsiát állítja.  A legtöbb világtérkép kör/gömb alakban láttatja földünket, de van egy-két üdítő kivétel. Ilyenek voltak Cosmas szerzetes művei, és ilyen a 8. századi Albi mappa Mundi is. Az ismert világot patkó alakban ábrázolja, felül a Közel-Kelet, balra Európa, jobbra Észak-Afrika látható. A második kép (Nicolaus Germanus 1492) a ptolemaioszi világképet illusztrálja. Claudiusz Ptolemaiosz 2. századi gondolkodó, aki úgy vélte, hogy gömb alakú a Föld és körülötte kering a Nap. A harmadik (Genovai világtérkép 1457) mandorla alakú Földet láttat. A mandorla mandula alakú dicsfény a keresztény művészetben,ami a glóriával ellentétben az egész alak körül látható.         ÍÍme a világ első földgömbje: Martin Behraim Földalmája (Erdapfel) 1492-ből. Amerika még nincs rajta.          A Teremtés c. festett fametszet 1530-ból, id. Lucas Cranach alkotása. Kör alaprajz, a légtér fölött a sztratoszféra, körülötte az “égi vizek”. A lapos föld ábrázolásokon látható világóceánt folyó alakban mutatja (mint a már említett egyiptomi festméynek). Legfelül a vizek felett a teremtő látható, csakúgy mint sok középkori alkotáson, vagy ahogy Bráma néz le a világmindenségre a hindu ábrázolásokon.        “Nova et integra universi orbis descriptio” c. 1531-es párizsi térkép, Ononce Finé munkája. Láthatóan gömb alakú Földben gondolkodik, poláris vetületeket alkalmaz, a két pólus (Északi és Déli Sark) köré bontja ki a látványt. Kettős szív (inkább alma) alakban mutatja a bolygót, egyike az első ilyen jellegű ábrázolásoknak. A későbbiekben sok követője volt. Erről a képről mindig eszembe jut az a történet, miszerint az északi sarkot kutatók egyszer pingvineket véltek látni. Ez csak akkor lehetséges, ha átjáró van a két pólus között. Ha a két félbevágott almát megfordítanánk, az északi és a déli sark egész közel kerülne egymáshoz.  Vagy készítsünk Möbiusz szalagot: egy papírcsíkra vetítsük rá hosszában a Föld térképét az északi sarktól a déliig, majd ragasszuk össze a csík két végét, az egyiket megcsavarva. A szalagon végig egyenesen haladva eljutunk az északi sarktól a déliig, a két pólus egymáson fekszik.      Onoce Finé 1534-es térképe. A szív alakú ábrázolás nagy hatással volt a XVI. századi térképészetre Mercator híres 1538-as térképétől kezdve Laferi de Jode műveiig. A második térkép 1559-ből való, Haci Ahmet műve. Szintén szív alakú (ún. kordíves) vetületet alkalmaz. Az alul levő három gömb csillagképeket ábrázol, ezeket a Földhöz tartozónak véli, úgy mint Ptolemeiosz követői és a “lapos föld” hívei. A sarkokon vannak földrészek, sőt az Antarktisz végigvonul szalag alakban a déli féltekén, de Hyperborea formája már nem vehető ki. A következő századoktól kezdve nem ábrázolják Hyperboreát, egy idő után átadja helyét a sarkokon a hósapkának.  Csak egy érdekesség. Egy számítóképes grafika , mely a hindu világképet ábrázolja, szintén szív alakba tárja elénk Bharata Varsát (Földünket). A Meru hegyet (a középpntot) érdekes módon a Földön kívülre helyezi.    Guillaume Le Testu “Dieppe-i térképei” 1556-ból. A reneszánsz kartográfia gyöngyszemeinek tartják ezeket a térképeket, a reneszánsz kultúra csúcspontján készültek. A kor szokásainak megfelelően valós állatok és mitológiai lények rajzai díszítik őket. Az első kép az északi földgömböt ábrázolja, középen az északi sarkkal, palást (majdnem kör) alakban.      Ez a kép is az északi sarkot állítja középpontba, de a déli féltekét is ábrázolja. A föld felszíne virágszirmok formájában jelenik meg, melyek egy körbe foglalhatók. A Földet minden oldalról “szelek” zárják körbe, ezek energetikai hatások, amik a bolygót érik. Ezt a Föld mint zárt rendszer ábrázolásaként értelmezik.              Gerald De Jode németalföldi térképész műve 1571-ből. A szerző gömb alakúnak fogadja el a bolygót, de lapos földes elemek is találhatók a képen, mely Onoce Finé 1534-es térképének hatását mutatja. Mindha a szív alakot nyújtaná meg kicsit.       Urbano Monte 1587-es rajza a legnagyobb korai gömbtérkép (planiszféra). 60 lapból áll és egy 3,25 méteres forgatható panelre szánták összeilleszteni. Mindkét sarkvidéken földrészek találhatók (nem jég). Csillagászati és mitológiai információk keverednek rajta.     Német térkép 1630-ból. A középpontban Nyugat-Afrika látható. Külön félgömbön helyezkedik el Észak-Amerika és Délkelet-Ázsia. A sarkokon már nincsenek földrészek. Érdekes a formája, középkori szárnyas oltárhoz hasonlít.        Az Interneten terjed a kép, állítólag 1680-ból való és a Vatikáni Könyvtárban találták. Lapos föld ábrázolásnak látszik. A központi körön kívül (ahol az ismert földrészek láthatók) más, ismeretlen kontinenseket is ábrázol. A közlő szerint – aki nem nevezi meg a pontos forrást – a pirossal kontúrozott földrész az, amit Byrd admirális megtalált 1929-ben.             Jacob Harrewyn 1696-os térképe. Megoszlanak a vélemények róla, van aki azimutális térképnek tartja (a golyó alakú Földet síkban kivetítőnek). Viszont jellegzetes “lapos földes” vonások láthatók rajta: a kontinensek elhelyezkedése, és az északi sark mint a kör középpontja.             Philippe de Buche “Planisphere Phisique” c. munkája 1781-ből. Az óceánok víz alatti földrajzát illusztrálja, összekapcsolva a felszíni képződményekkel. Azimutálisnak látszik – a kontinensek megnyúlnak a körív felé haladva. Érdekessége, hogy szabálytalan körról van szó. Első geoid ábrázolás?          Korszakalkotó mű Samael Rowbotham 1881-es térképe. A szerző 1865-ben jelentette meg “Zenetikus csillagászat. A Föld nem gömb alakú” c. könyvét. Zenetikus csillagászatnak nevezi elméletét, mely szerint a Föld korong alakú középen az északi sarkkal, jégfal veszti körül, a Nap és a Hold csak néhány ezer kilométerre van tőle. Nagy hatással volt kortársaira, a 19. század végén elindította a “lapos föld” elmélet reneszánszát, ami mapjainkban is tart.          Gleason térképe 1892-ből. Érdekessége, hogy egyesek azimutálisnak mondják (az AI is), vagyis elllaposított földgömbnek. Viszont a Lapos Föld Társaság is lapos föld ábrázolásnak tekinti.          Másik kedvencem, Orlando Ferguson – mint írja - dél-dakotai lakos 1893-as lapos föld térképe. A Föld egy négyzet alaprajzú emelvényen nyugszik, a négy sarkában négy védelmező lénnyel (a világ négy sarka?). Tányérra vagy inkább kalapra emlékeztet a formája. A domború részt (északi félteke) a homorútól az egyenlítő választja el. Az égitestek az északi sarkkal vannak kapcsolatban Ferguson a térkép mellékleteként karikatúrát közöl napjaink hivatalosan elfogadottkozmológiájáról.                   A New York Journal 1897. január 31-ei számában megjelent térkép. Az újságban nem jeölték meg a térkép forrását. Érdekes, hogy az északi sarkon és az Antartiszon is jégyhegyeket ábrázol.          1931-es térkép. Készítője Wilbur Glenn Oliva, az illinois-i Zion város vallási vezetője, aki szerint a bibliát szó szerint kell értelmezni. 1931-es világkörüli útja megerősítette meggyőződését a lapos földben.           Auguste Piccard 1931-es képe az első nagy magasságból készült felvétel a Földről. Léghajóval lépte át a sztratoszféra határát.         Stevens 1935-ben megdöntötte ezt a rekordot, 72.395 láb (kb. 22.066 méter) magasból készített felvételt.          Mint a kép feliratai is jelzi: “Nem hitelesített kiszivárogtatott források szerint, ez a kép az egyetlen valódi a Földről NASA által szészített kép”.   A három felvétel mindegyike sík földet ábrázol, de hol van a laposföldesek búrája és a búra alatti/fölötti víz? Sokkal magasabban? Nyilván sokkal magasabban, mert a képeken égitesteket sem látunk, a felszín fölött sötétség van.    Intermetes grafika, elképzelés a korong alakú univerzumról. Lapos föld ábrázolásként is értelmezhető, ahol a korong alakú Földet egy alma alakú energetikai tér veszi körül. A kozmoszból jövő energia az északi sarkcsillagon ill. Az északi sarkon keresztül áramlik be, a legdélebbi pontot eléve tóruszt képezve halad tovább.     A lapos föld elképzelése napjainkban (Internetes grafika). A jeges világóceán Terra Infinita nevű egységén belül található a jégfallal körülvett, kupolával borított kör alaprajzú Föld a hozzá hasonlító “szigetek/buborékok” szomszédságában. A Nap, a Hold és bizonyos más égitestek a búra alatt, a földhöz egész közel keringenek.               Camille Flammarion: “L’Atmosphere: Météologie populaire” c. művének illusztrációja 1888-ból. A metszet alatti felirat: Egy középkori misszionárius azt mondja, megtalálta azt a pontot, ahol az ég és a Föld találkozik. Hermetikus mű ,mikrokozmosz és lapos föld ábrázolás egyszerre. Azt sugallja, hogy a makrokozmoszban (univerzum) levő minták, struktúrák tükröződnek a mikrokozmoszban.      Internetes grafika, szintén hermetikus és alkimista ábrázolás. A Föld mandorla alakú,az energetikai tengelyt az északi sarkcsillag, az északi pólus és a Fekete Nap (Szaturnusz) alkotják.          Internetes grafika. Van olyan elképzelés, miszerint az ismert földrészeket körülvevő jégfalon túl vannak a mitikus /elsüllyedtnek vélt kontinensek (pl. Hyperborea, Lemúria, Atlantisz). Ezek nemcsak térben, hanem időben is “másik világok”.         Athelstan Friedrick Spilhaus (1911-1998) óceánorgáfus népszerű térképei az ún. Spilhaus-vetületek, melyeket “A világ atlasza geofizikai határokkal” c. könyvében jelentetett meg. Ezek a térképek a tengeri területek fontosságát hangsúlyozzák, környezetvédelmi térképeknek is nevezik őket, a Földet egyetlen ökoszisztémaként ábrázolják. Az első térkép két gömböt csúsztat egymásba, melyeknek központja az északi és a déli sark. Van térképe, ami Délkelet-Afrikát és Kínát állitja középpontba.     Ez egy óceántérkép, mely az Antarktiszra fókuszál. Az óceánfelszíneket minden irányban kinyújtja, de torzítás nélkül(!). Földünk mint hatalmas hal alakú (!) beltenger jelenik meg, a kontinensek a partvidékeket adják. A bolygónkról alkotott ún. földtérképek mindig egy-egy történelmi kor világszemléletét tükrözték, jellemző volt pl. hogy a Föld melyik részét állították a kép fókuszába. Spilhaus nézőontjával kapcsolatban van olyan vélemény, miszerint megváltoztatja a világról alkotott képünket.                 Különböző népek mítoszai a Föld alakjáról (Nagyon látványos!)   https://www.youtube.com/watch?v=SJNsDS5pyYs